Kifordítva
14. fejezet
- Miért van mindig kapucni a fejeden? - érdeklődött mellette álló társa. - Mert így biztonságban érzem magam. - felelte James egy kicsit odafordítva a fejét. - Tökre úgy nézel ki, mint egy vámpír. - mondta gúnyos vigyorral. - Gyűlölöm azokat a kis vérszopókat! Felsőbbrendűnek képzelik magukat, pedig csak egy csapás, nem több, annyi lenne mind számomra. Jobb szeme alatt három csík húzódott egészen az alsó ajkáig. Szakálla rövid, sötét, durva volt, akár egy drótkefe. Hosszú, sötét haja néhány helyen kikandikált a kapucni alól. Újra vadászni indultak, mint mindennap. Ahogy leszállt a nap, ők indultak. Karók, szuronyos puskák, szöges láncok, damilok, hajítófejszék, nyílpuskák, különleges markolatú tőrök, kézi gránátok és az elengedhetetlen "vámpírölő" kardok társaságában járták a várost fekete ballonkabátban, alatta bőrmellényben. Bakancsuk is rejtegetett fegyvereket. Bár az is elég veszélyessé tette, hogy acélbetétekkel volt ellátva. Eldugott helyeken koporsók után kutattak. A koporsó lett végső nyughelyük.Vagyis, ha maradt belőlük több húscafatoknál. Az egyik hátulról próbált rátámadni, de sajnos mire hozzá tudott volna érni, addigra már a kard leválasztotta a fejét a nyakától.A másik megpróbált denevéralakban menekülni, de a hajítófejsze a falba ékelte a bőregérkét. Visítozott fájdalmában, miközben a falat kaparta szárnyaival. Hamar érkezett számára a megváltás, mert hősünk kihúzta belőle, majd a földre zuhanva megtaposta a szeggel kiegészített bakancstalppával. A vámpírok csak úgy emlegették őt és társát, mint Elen yi mortes, vagyis a halál hozói. A világ teljesen fel volt fordulva ebben a küzdelemben, ahol ember vámpírt, azok a förtelmek pedig embert öltek. Egyik a másik vérére vágyott. Az éjszaka egyenlő volt a halál közeledésével. A hideg pedig egyre keményebb lett minden éjjel. Egy tűnt, hogy soha sem akar véget érni a tél, és az öldöklések. Elővett egy összegyűrt fényképet a zsebéből, amelyen egy nő és egy kislány látszott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése