Sötétkék

Idebent.
Mélyen, lent.
Hallgatom.
Figyelem.
Csepeg a víz.
A hideg hív.
Egyre lentebb.
Sötétebben.
Kékebben.
Régebben még értettem.
Elvesztem.
Eszméletlen fekszek.
Morajlik bennem.
Jön fel a nap.
A fénye megkap.
Kúsznak-másznak a sugarak.
Mint az ujjak,
úgy szétnyúlnak.
Házak közé bújnak.
Szelekkel súgnak
valami újat.
Odafent.
Figyelem.
Szememen.
Szerelem.
Könnyek és cseppek.
Leszakadt az ég.
Minden oly sötétkék.
Zúg a fejem.
Eszem vesztem.
Falnak mentem ezen esten.
Repültem, leestem.
Koppanás került a fejembe.
Aztán feküdtem csendben.
Epreket kergettem
fának a tövében.
Millió csillag az égen.
Ragyognak fehéren.
Idebent.
Villámok csattognak.
A kutyák vonyítnak.
Félelem.
Kérelem.
Önmagam rettegem.
Föld vagyok.
Por vagyok.
Tűz vagyok.
Hamvadok.
Víz vagyok.
Könnyezem.
Szél vagyok.
Reszketem.
Föld vagyok.
Jéghideg.
Szó vagyok.
Rengeteg.
Tél vagyok.
Meghalok.
Nyár vagyok.
Olvadok.
Ősz vagyok.
Éhezek.
Tavasszal ébredek


(L), 2013.10.15