Két világ közt

Tűztől perzselt horizonton.
Messze távolon.
Látom égő világom.
Két oldalt a családom.

Táncolva a parazsak,
szállnak, mint a madarak.
Előttem a vad hordák barátokká válnak.

Nyilak és mutatványok.
Fehérek és zsiványok.
Együtt izzadnak a célért.
Dolgoznak egy új világért.

S bár zúgnak a nyílvesszők.
A sírások zengők.
Fogjuk egymás kezét bízva.
Égi istenünket hívva.

Egy a vérünk testvéreim.
Égszínezte érzéseim.
Középen állva szorított öklökkel,
üvöltöm:
Ne adjuk fel!

Sárban állunk az esőtől áztatva.
Hideg szelektől ruháink megfagyva.
Alig élünk, sokat veszítünk.
A fájdalomtól erősek leszünk.

A vezérek zordul tekintenek ránk.
Amik vagyunk az nem a mi hibánk.
Megszülettünk annak, aminek.
Nem a szín a fontos, hanem a szerep.

Előítéletek, melyeket nehéz rombolni.
De mások nyilától nem fogok elfutni!
Nem fogom hagyni a dölyfösöket.
Majd én megmutatom nektek!

Kinevethetsz, a porba tiporhatsz,
de minden tettől te leszel rosszabb.
Kevesebb, egy aljas söpredék.
A mosolyod veled a sírodba temessék!

(L), 2013.10.16