A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Menderwild. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Menderwild. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 5., hétfő

Az eddigi leghosszabb

WARNING!
Fuckin' long article detected!

Most kedvet kaptam és visszanéztem a kimaradt dolgokat, találtam pár megosztásra váró zenét és pár új verset (L)-től, majd gondoltam rakok még hozzá régi írásokat. 2011-ig mentem vissza (L) versei között, habár így is hagytam ki jópárat (főleg a nagyobb "albumba" rendezett csokrokat). Egy régi közös verssel kezdem a bejegyzést, a zenék linkjei után. Jó szórakozást!

Robbbye - Spring Mix 2014
Robbbye - Party Mix May 20140505
DVBBS & Vinai & Calvin Harris - Under Raveology Control (Robbbye Mashup 2014)
Calvin Harris feat. Florence Welch & Borgerous - Invincible Sweet Nothing (Robbbye Mashup)
Bon Jovi Vs. Tujamo - It's My Life & How We Roll (Robbbye Mashup 2014)
Newik - My Love (Robbbye Remix)
Menderwild2013.11.20.
Menderwild - 2014.03.28.


Kérdések a szerelemről

1. rész: Talányok

Hogy milyen a szerelem íze?
Nem tudja, ki nem ízlelte.
Hogy milyen ennek érzése?
Nem tudja, ki nem érezte.
És milyen, ha fáj, ha sírni muszáj.
Mikor szíved hasad, görbül a száj.
Milyen érzés, ha nem kapod meg?
Ha vérezve dobog kicsiny szíved.
Mi a boldogság a gödörben ülve?
Ott ülsz egyedül, szíved kihülve.
Mi a célod, ha nem tudsz felállni?
Próbáltál már felfelé kiabálni?
Nehéz a lélek, nehéz cipelni.
Nem lehet így boldognak lenni.
Szerelem-e úgy szeretni mást,
hogy elfojtom magamban a vallomást?
Szerelem-e, amit szerelemnek hívok,
melyért öngmagamban csatákat vívok?
Szerelem-e, ha önmagamnak vallok?
Választ várok, de semmit nem hallok.
(L)

2. rész: Válaszok a "Kérdésekre" egy cetlin

Elolvastam a Kérdéseket, tépek hát egy papírfecnit.
Első kérdésem: Hogy tudsz kérdésekkel foglalkozni ennyit?
Ha nem tudod szereted-e,
hát az nem szerelem.
Ha nem vagy biztos abban mit érzel,
akkor nem azt érzed, amit gondolsz, hogy érzel.
Úgy vágysz a szerelemre, várod, hogy megtaláld,
Hogy magad körül csak nézel, de nem látsz.
Ha sírni kell sírj, ha fájni kell, fájjon!
Boldogan, megkönnyebbülve hagyd itt ezt a világot.
Harcolj! Mutasd magad erősnek!
Ne félj, ennek nagyon sokan bedölnek!
Mutasd a külvilágnak a kemény, boldog arcod!
Hidd el így majd könnyebb lesz a harcod.
Ne hidd, hogy egyedül vagy, ott vannak a barátok.
Nyisd ki a szemed és láss, magadba zuhanni, az átok!
Majd ha már végképp nem bírod,
hagyd hogy segítsünk! Úgy majd kibírod.
De ne azt várd, hogy megoldjuk a helyzeted,
Segítünk feledni, és kinyitjuk a szemed.
Esténként mindig: magadban rendezd a dolgot.
Tudd, hogy kire számíthatsz, és hogy lehetsz boldog.
Íme, átadtam neked egy fecnit.
Tépett, mint a lelkem, ez a cetli.
Nekem is megvannak a saját magam gondjai.
Tudom is, mit tegyek, ha eltörnek az azokat tartó botjaim.
Kiegészítő rész: Reakció a Válaszok a "Kérdésekre" egy cetlin című versre

Nehéz menetek várnak még rám,
de nem jött el még az utolsó órám.
Talpon kell állnom, meg kell mutatnom,
hogy a lelket magamban tartom!
Nem adom meg az örömöt éhes vadaknak,
gyengeségem nélkül ők éhen maradnak.
Hiába vicsorognak, hiába morognak.
Belőlem ugyan egy falatot sem kapnak.
Táplál a gyűlölet, táplál a szenvedés.
És ami hiányzik, az itt az ébredés.
Kinyitom szemeim, hogy újra lássak.
Rosszul tették, hogy gyengének láttak.
(L)

Kiegészítő sorok:
Erről beszélek, ez az amit szabad:
Soha többé, ne add meg önmagad!
Raven


Fordítsd vissza a fájdalmat (2014.05.01)

Visszafordítanám a fájdalmat, amit tőletek kaptam.
A terheket viselje az, aki adta.
Nem tehetek róla, hogy elrontottátok a dolgokat.
Kezetek nem
több, csak hamu marad.
Nem én kértem, nem én adtam, azt amit kaptatok.
Nem én választottam az igát, amit rám raktatok.
De nem kell félni!
Ez nektek jobban fog fájni!
Mert gyűlik már az erő, ami visszacsap.
Élet csak egy van. Nem kaptok másikat!
Ti lesztek a hurok végén.
Tehetetlenül a világ szélén.
Lábatok alatt a végtelen üresség.
Hogy földet érjen, mennyire szeretnéd.
Elbújhatok a szavak és ruhák mögött,
de nem állítjátok meg a dögöt.
Minden ajtón túl csak akasztófa.
Velük lógni, nem katasztrófa.
Minden lélegzet értékes és az utolsó.
Már vár rátok a koporsó.
Saját kardotokba fogtok dölni.
Nem kell gyilkolni, nem kell ölni.
Könnyeitek nem fogják sajnálni.
Nem fogják szívükbe bezárni.
Nem kell többé dumálni.
Fordulj el, csendben meghalni!
(L)


castitas lilium (2014.04.29)

Miért szeretlek?
Régóta nem tudom.
Csak szeretlek és kész.
Ennyi a válaszom.
Nem sorolom fel, hogy mit látok rajtad,
mert a valódi kincsed magadban tartod.
Nem csak hogy vagy nekem, de te vagy a mindenem.
Te vagy számomra az élet, egy lételem.
Nélküled én csak egy szürke árny vagyok,
nélküled súlytalan, egyforma napok.
Hiába mondanám e monoton szavakat.
Ezek neked semmit sem mutatnak.
Papírszavak, melyeket felkapott a szél.
Egyszer majd talán téged elér.
De mit nekem szavak, ha ölelés nincsen?
Nem adja vissza gyengédségem.
Szeretetem, akár egy kósza szellő.
Játékosan tornádóvá nő.
Beborít, átölel, simogat, megvéd.
Ha egyedül vagy, odaáll melléd.
Szüntelen benned van, egyre nő, táplál.
Tündökölj, virulj ki, virágszál!
Mit nekem rózsaszál? Mit nekem tulipán?
Egy sem olyan ékes, mint ez a kis virág.
Csendesen mosoly, bólogat, elfogad.
Nem árt ő senkinek, úgy győz le másokat.
Kedvesem, életem, drága kicsi kincsem.
Vagy nekem drága szó, vagy nekem minden.
(L)


Ezt is nem rég írtam, de a fenének van kedve mindenhez címet kitalálni (de ha mégis kéne: Az én RAP-em)

Fürge róka lábak,
berúgok és hányok,
HiP-HoP, jön Vuk...

szóljon a gennyed, amit rap-nek neveznek,
tudom, hogy a soraid mind szétszednek,
tesznek nekem egy szívességet.
Írj csak bátran kisfiam, egyre trébbet.
Nem érted, nem kérded, csak téped a szádat.
Kérlek vidd arrébb a muzsikádat!
A helyesírás befigyel, mint metróban a BKV.
Semmit nem hagysz holnapra, mert minden a máé.
Azt hiszed, hogy azt hiszed.
A szöveg lett a fegyvered.
A kemény szövegeddel a szemeimet elvered.
Elvérzik látva a sok hibádat.
Kérdem én, hogy magyar könyvet régen ugyan ki látott?
A Google majd kijavít, mint malomkő a zsoldost.
Ha laposabb az ember, János vitéz boldog.
Az utcán megtanultad, hogy az élet nem icka.
A sok bolond reményvesztett szavaidat itta.
Egy renegát lettél, szakadt ruhában.
Te megmondod a frankót, a média majd rád hajt,
mint egy szovjet tank, oly gyorsan.
Egy-kettőre mainstream leszel, hiába én szóltam.
(L)


Nincs cím, pár nappal ezelőtti

A külső csak egy borítás,
promóciós csomagolás.
Csak egy színes lap tele giccsekkel.
Halihó kedvesem!
Ébredj fel!
Ne a csomagot vedd, hanem a tartalmat,
mert a színes borítók átbasznak.
Színes könyv, de nulla tartalom.
A kezemben a semmit is tarthatom.
Jó drágán és ész nélkül,
mert a pózer világ ezt festette képül.
Festhetünk virágot sebekre,
de ingyen barátokat ne vedd be!
Rakd a zsebedbe!
Dobd a szemétbe!
A vaknak nem nézhetsz a szemébe.
De ha kell neked,
csak fizesd hát!
Többször is megfizeted az árát.
Amit megfizetsz, az nem ajándék.
De hát mit tanítottak anyádék?!
Nem vagy más csak a média kutyája,
minden díszes megvevő butája.
Te vagy az ász, a nagyfogyasztó,
az észrohasztó,
egy tömött mackó.
Gurul a kerék, teli a kocsi.
Mosolyog a multi:
Átvágtunk, bocsi!
Nem spóroltál, mert ész nélkül megvetted,
a nyugtát meg a kukába ejtetted.
Vegyél csak bolond, hisz ettől leszel valaki,
mert számodra a világ nem lényeges, csak anyagi.
(L)


Anatómiánk (2014.04.23)

Ettem, de nem vagyok jóllakva.
Mint telhetetlen falna
ész nélkül felzabálna,
minden falatot felszívna.
Sötét folt szívemen tett ily mohó állattá.
De más is rám hagyná,
hogy elnyeljem a világot,
minden megrágott, csócsázott.
Mert minden ember egy nyomorult állat.
Bűzlünk a bűntől.
Megszexuálnak.
Sosem voltál jó, csak a paplan alatt,
ahol senkik sem látnak.
Elnyelt a mámor, mint egy kenyérdarabot
átitatott alkoholtól szenvedő,
nem megvető
szempár.
Ó, te!
Ugyan, hagyd már!
Nem vagy te nagy sztár,
csak egy ablakba kirakott groteszk báb.
Jobb, hogyha megtanulnád,
az élet színpadán,
csak az nyer,
ki a színfalak mögött nagyon nyel.
Mert a mérges lándzsák,
azokat nem bántják,
akik ismerik a jelszót:
a latin táncot, mambót.
Hejhó!

Rajzoljunk színeset!
Ilyet még senki nem látott.
Az eltakart sebeket
tüzes vassal piszkálod.
Ha másnak fáj azt nem bánod,
de hogyha téged is harapnak,
akkor nem lesz vége a haragnak.
Megmarnak, elmarnak.
A zsiványok számolnak, tudnak.
Miért ne tudnának?
(L)


Kettőnk verse: egymásra hajlunk, mint a fűzfa ágai (2014.03.24)

--- (Barátnőm által írt rész) ---

Ez az első sorom, ezért még nehéz elkezdenem,
Miért is raboltad el szívemet.
Minden soromat egy köszönéssel kezdem,
De érzem előre, hogy már most kevés lesz.
Köszönöm, hogy mikor nyafogok, hisztizek, d­uzzogok,
Te azt akkor is elfogadod.
Köszönöm, hogy mikor felbosszantalak vagy kedvedet veszem.
Te utána megbocsájtasz nekem.
Köszönöm, hogy egy olyan zizi, mint én a barátnőd lehetek.
És tudod, hogy olyankor sem ment el a maradék eszem.
Köszönöm, hogy a távolság ellenére is kitartasz mellettem,
Hisz tudom és én is érzem,
Mintha a távolság azt hinné bántania kéne.
De ami a legfontosabb, mit százszor is kevés lenne írnom,
Az az, hogy köszönöm, hogy vagy nekem a világon.
Hogy szeretsz és én is szerethetlek,
Végtelenszer köszönöm, hogy szerethetlek.

--- (Általam készült rész) ---

szép reggelt kedvesem :) <3
Én is köszönöm, hogy vagy nekem

és erőt adsz a mindennapjaimhoz,
hogy neked nincs szükséged erős szavakhoz.
Hogy végtelen itt csüngsz rajtam kedvesen,
hogy aranyba borítod a szegény életem.
Hogy a fényem vagy és a csillagom,
a napfelkeltém vagy a horizonton.
Te vagy a csend, egy szende suttogás,
egy erős érzés, szeretni akarás.
(L)


Nem tudom, csak úgy írtam (2014.03.20)

Nem lehetek csak eretnek.
Az emberek térdeken szeretnek.
Csak levetnek, letepernek.
Nem szánnak fontos szerepnek.

Nem állok a körben vagy sarokban.
Nem sírok egyedül magamban.
Nem én vagyok a célkeresztben.
A puskát már régen letettem.

Nem vagyok jó egy díszmadárnak,
velem akármit csinálnak.
Nem leszek báb, sok zsinórral.
Más terhével, feles kilókkal.

Nem csukom le szemem a világra.
Látnom kell! Mind hiába.
Nem fogom be fülem, hogy ne halljak.
Nem érdekel, hogyha lesz*****.

Nem csinálom azt, amit mondanak,
hogyha mindennek lehordanak.
Én az vagyok, amit megtettem.
Csak porszemként az életben.

Én nem leszek neked egy idillkép.
A pózolást belőlem kitépték.
Nem adom el magam a világnak.
Ha azt akarom, megtalálnak.

Én nem állok sorba egy olyannak,
hogy előttem lájkokat mutatnak.
De mögöttem fenik már a tőrüket.
Én nem adnám el a bőrüket.

Nekem nem kellenek olyan barátok,
hogyha kérek, nem kapok csak banántot.
Egy lóf**** meg golyót a seggembe.
És még a répánál mondják, hogy ezt vedd be!

Én nem kérek többet, amit én adok.
Hisz számomra olyanok a jó spanok,
hogyha kérek szívesen segítenek,
hogyha szükségem van, kerítenek.

Én nem állok sorba a szefósoknak.
Az értékeimből sokat fognak.
Én nem szúrlak hátba, ha bármi baj van.
Segítek neked, ha segítettél rajtam.
(L)


Mit ér a facebook nélküled? (2014.03.06)

Mit ér a facebook nélküled?
Csak üres panelokat nézhetek.
Körülöttem ismeretlenek.
A magánnyal ismerkedhetek.

Mi értelme az egésznek?
Sokan még rám se néznek.
Egyedül vagyok közösségben.
Nem vagyok ott egy közös képen.

Feljöttem, de csakis miattad.
Itt vagyok egyedül, riadtan.
Mond, hogy kivel beszéljek!
Tőlük semmit sem remélek.

A neten vagyok eltemetve,
a közösség szóból elfeledve.
Mert hol vannak már a barátok?
Csak adatlapok és lájkok.

Túl kevés az időd rám barátom.
Túl keveset vagyok fent, belátom.
Túl kevés a valóság magában.
Megláthatod egy pixel hibában.

Túl keveset törődsz te magaddal,
nem gondoskodsz, törődsz az agyaddal.
Minden a külső, ez a mindened.
Személyiséged meg csak képzelet.

Egymást majmolva ez a királyság.
A "menők" mind ezt csinálják.
Egyformán nyírva a sörényed.
Téged a buli, pia, póz éltet.

Ember nélkül nincs közösség.
De a neten ez csak hamis kép.
A bolondok mind bevették.
Az életük netre kitették.
(L)


Ahogy formálódtam (2014.03.06)

Eltűntek a dombok a szemem elől.
Egy távoli kiáltás próbál kapaszkodni belém,
de köddé válik mikor hozzám ér.
A köd elnyeli a kilátást.
A fény megtörik, mint az akarat,
mely a sok dobálótól beszakadt.
A szél nem hoz meleget, csak újabb felhőket.
A hidegséget érzem a zsigereimben.
Nem látok, megfagyott a könnyem.
Ökölbe szorítom a kezem.
Némán kiáltok egy légüres térben.
Nem bírok mozogni, mindenhol kezek fognak,
fehérek, sápadtak.
Olyan szemek néznek, akik nem látnak.
Ezen tekintetek elől nem nehéz elbújni.
Mert eljátszhatom másoknak,
hogy nem fogok vérezni.
Rám gyűjthetitek a rőzséket.
Csak négykézláb terpesztek, mint egy kutya.
Megszoktam már a tüskéket.
Fájdalmat nem érez a buta.
Vonyítok a Holdra esztelen.
Nem értik, mit dalolok.
A válasz itt rejlik szememben.
Engem formálnak a napok.
Nem vagyok, csak egy séma,
egy eltévedt, homályos alak.
Erősebb a körvonalam néha.
Vannak vastagabb vonalak.
(L)


Miattad a Valentin (2014.02.14)

Boldog Valentint, ma Rómeó, jó a szó.
Ma még az sem bánom, ha megszúr a rózsatő.
Ma csak áradnak az illemek és szép szavak.
Csokikkal, csókokkal kényezteted el magad.
Nem baj, ha szingli vagy a nap attól még nagyszerű.
Hisz van sok barátod, ki a problémákra jó szemű.
Szerelem volt, szerelem van és szerelem lesz.
Nem parancsolsz! Győznek az érzések!
Kifekszel, kimeredsz, ott maradsz.
Jól helyben hagy. Ne védd magad!
Padlót fogsz. Csak ott maradj!
Csak megragadd, meg a másikat.
Most nincs beszéd, csak érzelem.
Ebben az egyben nem kétkedem.
A két kezemben érzem,

te vagy a valóság, melyet annyira szeretek.
Veled nevetek, mint egy bolond kisgyerek,
ó, mindenen.
Te vagy a mindenem.
Az életben elrejtett drága kincsem,
kilincsem a boldogságra nyitáshoz.
Nem a vitához. Ő nem átkoz.
Tudom imád még. Én is imádnék.
Az imám még röpke ajándék.
Nem hasalok, nem fetrengek.
Csak neked szavalok, ódákat zengek.
Mert mindennap szeretlek, de ma kimondom.
Mennyire imádlak, a világnak ordítom.
Nézhettek bolondnak, nézhettek őrültnek,
de az érzésem adtam, ennek a nőnek.
Tied a testem. Nélküled meztelen vagyok.
Veled mindent betakarhatok.
Én nem pózolok senki másnak.
A leírt sorok mind hozzád szólnak.
Mert én látom benned, amit nem látnak rajtad.
Az értékeid ládában tartod.
Te vagy a levegő, egy szippantás az élet.
Belőled én szüntelen kérek.
Remélek, hogy nem lesz soha vége,
mert tudom nagyon pontosan, hogy veled vagyok révben.
Én nem csallak meg soha,
mert nem bírná a pofa.
Hozzád köt az érzés:
mint a gazdihoz a kutya.
Mikor csókolom a szádat és figyelem a szemed,
úgy érzem, hogy felébredek. Megáll az eszem.
Mintha cukros vizet innék, nem oltja el a szomjom.
Ajkaidra végtelen, szomjasan vágyom.
Nem álom, nem bánom, hogy te vagy a párom.
Hogy újra láthassalak, már alig várom.
Ha látom a párom, kezeim kitárom.
Összes emlékeid, illatod magamba zárom.
(L)


Fél lábnyomok a homokban (2014.02.09)

A szeretlek most nem ment meg,
mert mindent elcsesztek.
Az események elnyelnek.
Elmémben gondolatok repkednek.

Régóta nem arról szól a nóta,
mert így megy már lassan évek óta.
De mindig csak én tettem, építettem.
Ha szót fogadtam, akkor jó lehettem.

De sokszor elfáradtam, szenvedtem.
Nincs mindig napsugár a szívemben.
Az élet elnyomott kegyetlen.
Csak egy cigicsikk voltam a kezében.

Nekem sincs végtelen hatalmam,
vagy rengeteg pénzem kazalban.
Egy luxus verda kint a ház előtt.
Gyere kerüld meg fiam a dombtetőt!

Sokszor úgy érzem, hogy nem vagyok.
A sok füsttel, ígérettel jól lakok.
Itt vagyok a kalitkában díszmadár.
Amit művelnek velünk, az ész megáll.

Az érzésem használtam gyerekként,
de a páncélom dölyfösen elvették.
Nem hagytak nekem csak foltokat
és kifosztott, üres boltokat.

Egymást felfaló emberek.
Az elmúlástól rettegek.
Mert mi lesz, ha végleg nem leszek?
Hova lesznek az igaz emberek?

Én a sóbálványnak nem hiszek.
Inkább tudatosan előre nézek.
Nem kell tudnom, hogy mi volt régen,
mert a mostani helyzet sem egy éden.

Nem bízhatsz, csak a szerencsében.
Sem az égben, egy megváltó képben.
Te vagy önmagad megváltása,
ki a szerencsét magának megcsinálja.

Tudod jól, hogy nálad a kocka,
nálad a döntés, nálad a kártya.
Tudod jól, hogy lépni kéne,
mert az életed magától nem megy előre.

Nem vagy te néma, hogy ne tudj beszélni,
mégis annyi mindent akarsz megélni.
Hiába várod, a sült galamb késik,
mert mindig az eszedbe vésik:

Ha nem adsz, akkor nem is kaphatsz,
csak saját hibádtól egyedül sírhatsz.
Ne kérj szánalmat! Ne könyörögj! Nem használ!
Szép lassan elveszik, amit eddig kihagytál.

Veszítesz, ha célodért nem harcolsz.
A tükörben nézd, aki bolond volt!
A vágyak, csak vágyak maradnak,
mint a régi tárgyak, elhalványulnak.
(L)


Mi a szépség? (2014.02.02)

Mi a szépség?
Csak egy önpusztító sötét kétség,
melyben a balga eltéved.
A szemed láttára köddé lesz.

Teljesen elpusztítja a kémiádat.
Nézd meg, hogy veled mit csináltak!
Kiáltok, mint egy suhanó mentő.
A hang úgy terjed, mint a szellő.

Csak egy illúzió, sok frusztráció.
A szem számára megfogható és eldobható.
Csak egy cukrozott üveg,
melyet sokszor széttör az őszinte szöveg.
(L)


Kósza fonalak (kevert irodalmi művek) (2014.10.21)

Perzselő napon, egy szikkadt távolon.
Folyópartján a lepedőt csak mosom-mosom.
A vérfoltot eltüntetni nem tudom,
ez minden kínom, bánatom.

Mindig tettem dolgom szótlanul,
aztán kitörtem magamból vadul.
A láncok elszakadtak, gazdáim meghaltak.
Annyi bűnük volt csak, hogy tartottak.

Feküdtem az ágyon tehetetlen, kezetlen.
Tudom, ember voltam még kezdetben.
De szerepemből kilépni lehetetlen,
ha az ember, nem ember, tehetetlen.

Víz mélyén találtam elásott kincsem.
Ezer hála és egy zsák volt fizetségem.
Jó ember voltam, jókor jó helyen.
Az én földemen minden bőséggel terem.

Édesapám elküldött az erdőbe lakni.
Nem tudtam mást, csak fát vágni.
Nem volt egyéb társam csak kis macskám.
A ragadózó madár elbánt vele jócskán.

Harcban születtem, ebből éltem,
de egy napon végre, haza tértem.
Nem volt más szakmám, csak az ölés.
Utánam nem maradt, csak hulla és lövés.

A fiam elkerült a messzi háborúba,
nyakunkra csak a felettesét hagyta.
Megszokásainkat szépen lerombolta.
A papírvágógép pedig őt felszabdalta.

Ifjú voltam, balga és szerelmes.
Hölgyem kezéért bármire képes.
Tudom nélküle semmi az életem,
hogyha ő nincs, én nem is létezem.
(L)


Végre eljött (2014.01.05)

Egy új tűz lobban fel, mely szerte árad.
Egy új tűz lobban fel, mely sosem fárad.
Beborítja az egész világot.
Beborítja az egész világot.

Suttogom nektek: Táncoljatok lángok!
Nyeljétek el kérlek, az egész világot!
Tisztítsatok meg minden rosszat!
Tisztítsatok ezreket, meg százat!

Egy új fény világít meg minden sarkot.
A sötétségből ma sokat kimartok.
Éljenzések, füttyök, tapsok, durranások.
Részeg morajok, őszinte vallomások.

Ki most halott voltál, újra itt jársz közöttünk.
A te tüzedtől ég mi a lelkünk.
Üldözd el a régit! Teremtsd meg az újat!
A változás csalfa módon szerencsét is hozhat.

Kapd el a farkát, hadd visítson szüntelen!
Az idő ketyeg, a jókedv végtelen.
Lassú léptekkel közeleg felénk.
Mögöttünk lopózik, majd beáll elénk.

Boldog Új Évet Kívánok!
(L)


Szerelmes vers barátnőmhöz (2013.12.15)

Te vagy a fény, én pedig a sötétség.
Ketten tesszük ki a világ egészét.
Te vagy a minden s nélküled senki vagyok.
Te vagy az, akit én mindennél jobban akarok.

Te vagy a végtelen lelkem zugában.
Te vagy az öröm a szomorúságban.
Te vagy a szín a feketében, fehérben,
optimizmus a pesszimizmus hevében.

Zöldellő nyárfa vagy tél közepében.
Az élet napfénye a halál sötétjében.
Tiszta és ártatlan, fehér liliomszál.
Még az sem volt bűn, hogy megraboltál.

Elloptad a szívem és messze szaladtál.
Hegyek, völgyek rejtekébe bújtál.
Földön erdők mögé, égen felhők mögé.
Kezedben szívem: a szerelmedé.

Hangod hallom a szélben szállni,
mennyei dallamokként a fülembe mászni.
Arcodat látom, ha a tükörbe nézek.
Hogy eltűnsz előlem nagyon félek.
(L)


ŁO<3 (20|¿#~@)

Újjászületünk a tűzből, a csókból,
halott szerelmesek hamvaiból.
Erőt merítünk a tavaszból, kútból
szerelem végtelen forrásából.

Mikor a szemedbe nézek magamat látom.
Te vagy nekem a lelki világom.

Most költöm neked ezt a verset.
S vallok benne igaz szerelmet.

Mert minden ami számít, itt van előttem.
Becsukom szemem s meglátom szívemben.

Vakon szeretlek, vakon és bolondon.
Bármi nyomja szivem, neked azt megmondom.

Lelkemben virág vagy, napsugárba öltözve.
Sugarad, szereteted mindenem elérte.
Elöntesz teljesen e forró szeretettel.
Megtöltöd szivem szíved érzésével.
(L)


_ 2013.11.14

Ölj meg! Tépj szét! Vágd el a torkom!
Én már nem bánom.

Nem értem miért.
Ne kérdezd miért!
Már nem bírom el, ami eddig elfért.

Nem tudom a választ.
Hiába kérded.
A tied az én rejtélyem.

Elveszve érzem magam
egy elhagyott pusztán.
Csak a szél fütyül nekem.
Az élet a csapdám.

Hiába kiáltasz,
nem hallom hangodat.
Elrepül belőlem minden kis darab.
Mint a homokszemek, oly
messze szállnak.

Egyre távolabbra kerül,
míg a horizont elnyeli.
Valahol távol a nap felperzseli.

Száll a kismadár béglyók között.
Szárnya ellenállásba ütközött.
Mintha egyhelyben repülne.
És így megy ez örökre.

Virágok hajolnak mélyen a sárba.
A szél a fákról a leveleket rázva
próbál engem is az árokba lökni.
De előtte fogok én messze szállni.

Huss!

Teljesen halott vagyok.
Tejfehér arcomon kukacok.
Szürkébe borult napok.

Hideg vagyok.
Mozdulatlan, kemény.
A fény már nem remény.

Végleg eltemethetsz.
Többé innen fel nem kelek.
Nem hoznak vissza imák,
könyörgések.
(L)


Ha nem lennél részeges (2013.11.07)

Nézem magam a tükörben.
Minden csillog és csalókás.
Emlékszem az utolsó körben
én voltam, és senki más.

Az angyalok oly alacsonyan szálltak.
Megérintettem egyik ruháját.
Testemet odaadom a mának,
a holnapot majd ingyen elhozzák.

A kis csehóban hallatszik a nóta
és kedvem támad vadul táncolni.
Nem hallgatok az emberi szóra.
Csak ha elfáradok, fogok megállni.

A whisky már bosszút állt rajtam,
mert nem találom a helyemet.
Nem látok, csak pontokban és foltban.
A küszöb szedi le a fejemet.

A reggelbe ömlött az alkonyat.
Érzem, hogy fel is akar jönni.
Csak széttárom gyenge karomat.
Hagyom a világra törni.
(L)


Őszintén (2013.10.24)

én vagyok neked
s te vagy nekem
rólad álmodok, ha lehunyom a szemem
teljesen elcsavartad a fejem
Az órával együtt üt a szivem,
de milyen vagy szivem?
Nem érdekel milyen.
A számon a szivem és látod a szemem.
bébi
érted kell élni
megyek én szavakkal, tollal harcolni
groteszk arcok hét fejével
megbírkózok a hétfőkkel
hét nővel
kardokkal ezerrel
azt akarom, hogy a szívem te vedd el
kérlek, hogy a nevem ne feledd el
jegyezd meg azt kivel lefekszel
verekszel, kötekszel
szex-szel
pilóta kekszszel
hullj a karomba
drága virágom
édes szirmaid mindig csodálom
kedves illatod csak megszagintom
minden szirmod szépen leszakítom
fehér vagy, mint a hó
nekem jó
jó a szó
oly csábító
testeden életem
reszketek
bennem a félelem
élelem
tűz és a szikra,
hogy mit teszünk meg, az nincs is leírva
(L)


Egyik napi hangulatom (2013.10.05)

fáradtan
fekszek
az ágyon
és várom
hogy az álom
magával rántson
ne bántson, ne ártson
csak az én világom
bánom, hogy látom
az álom barátom
találom halálom
oly csendes
és nedves
és kedvesen
hallgat az édes
az élet
remélem, hogy
téved
(L)


Bűnbánatom (2013.10.02)

Megbántam minden bűnömet.
Úgy érzem, hogy a dölyföm eltemet.
Föld alatt, sötétségben,
önmagam széttört tükrében.

Látom az eltorzult arcomat.
Szilánkokban groteszkül mutat.
Hullik a könnyem.
Vörössé válik, mint a vérem.

Minden szó a torkomon akad.
Belül ez a kín folytogat.
Nem bírom megtenni.
Nem tudok rád nézni.

Minden bántással magam megkéseltem.
Könnyeidtől elvéreztem.
Minden rossz, amit veled tettem.
Magamon belül éreztem.

A világból kikopnak a színek.
A képek csak feketék-fehérek.
Vigasztalnálak, bármit mondanék,
ha nem csak némán egyhelyben állnék.

Megrémít, hogy mi lakik bennem.
Eltorzult, zord szörnyűségem.
Elmémet elhomályosítva
vitt engem a legrosszabba.

Megbántam minden szidásom.
A harc utáni csendet kivánom.
Nem alszok, a reggelt kivárom.
Hátha holnap másképp csinálom.
(L)


Hideg az ősz nélküled (2013.09.20)

Hideg az ősz nélküled.
Csak meztelen reszketek.
Így érzem az életet.
Elszáradt, sárga levelek.

Szobámban a sötétség
bennem a jót tépi szét.
Eltűnik a napsütés.
Jön a hosszú sötétség.

Rövidebb a nappalom.
Hangod már nem hallhatom.
Úgy érzem, hogy meghalok.
A hidegben megfagyok.

Közeleg az éjszaka.
Kihül testem parázsa.
Senki sincs ki meggyújtsa.
Senki sincs ki táplálja.

Fázom, éhen szenvedek.
Csókjaidra éhezek.
Nekem nyár kell szerelemmel!
Bírkózok a hideggel.

Már nem kellemes a hideg tapintás.
A szél csókja nem megváltás.
Ne táncolj, tépd ki a hajamat!
Csak hagyd békén kihült magamat!

A levelek nem adnak meleget.
A hideg már csípi a kezemet.
Így csípve már mardos a szeretet.
Már kell, amit nyáron én levetek.

És csak sírok, cseppet sem nevetek.
Bennem a félénk kis gyereket
riassza szigorú szemetek.
Mit tegyek, hogy kegyetekben legyek?
(L)


Most találom ki (2013.09.06)

Dél van.
Ülök a padban.
Szól a harang.
De csak jelképes hang.
A világ magamban.
Szivárványtalan.
Nincs menedék.
Ó, ha figyelnék,
mennyit értenék?
Életem elvennék.
De még nem lehet,
mert felébredek.
Újra itt vagyok.
Meg is szólalok:
Dél van.
Ennyit akartam.
(L)


Árulók és köpönyegforgatók (2013.08.31) - Utolsó augusztusi vers

Egy úton indultunk mi, jóbarátok.
De másfelé terelt titeket a barázdátok.
Más útra tévedtetek: sárba és gazba.
Elnyelte lelketek minden fényét az élet hazugsága.
A Hold fénye is hiába világít rátok.
Nem én rántottam kardot s öltem meg a barátságot!
És a hazug szavak csak záporoznak,
mint nyílvesszők, eltalálnak.
S a sebekbe szivárgott a méreg.
A jószándékodból nem kérek!
Elég volt a tüzed élvezni!
Láttam millió nyilat repülni.
Imádkoztam:
Nem akarok meghalni!
Miért jöttél a földig rombolni?
Eljöttem hát fehér zászlóval.
Fegyver nélkül, baráti szavakkal.
De nem kaptam mást, csak tőrt a hátamba.
Hagytál meghalni vérbefagyva.
És aki itt állt mellettem,
naívan barátnak hittem.
Mosolyogva érkezett oldalamba a dárda.
Naív bolondok haláltusája.
Vérem hullik a szememből,
az erő kiszállt kezemből.
Térdrerogyva, arra várva,
hogy a kardod fejem vágja.
Hát így szerettél? Így becsültél?
Minden rosszat meg is tettél.
Az ég meghasad, a bánat marad.
A szélnél könnyebb minden szavad.

Megöltél azt hazudva,hogy barátságunk elárulta
az őszinteségem, kedvességem.
Miket mondtál? Nem is értem.
Segítettem, segítettél.Kihasználva a porba löktél.
Jól játszottál, mit tagadjam!
A rossz lépéseket mind leraktam.
Most örülsz magadnak, mint egy kapzsi gyerek.
Jól játszottad a baráti szerepet.
Elvakította az árnyék a szemedet.
Azt sem tudod, hogy mi az a szeretet!
(L)


Nem tudom, csak úgy jött (2013.08.29)

Imádkozok én mindenféle istenekhez:
sárgákhoz, feketékhez, fehérekhez.
Büszkékhez, dölyfösökhöz, kegyetlenekhez.
Színtelenekhez és sokszínűekhez.
Narancshoz, Vöröshöz, Kékhez.
Senki sem hall.
Mindenki kérdez?
Melyikhez forduljak?
Kihez imádkozzak?
Kiben bízzak?
Kihez fohászkodjak?
Melyik az, aki szeret?
Ki az, aki rajtam nevet?
Melyiknek van igaz arca?
Melyiknek hazugság a kudarca?
Nem látok át a csatamezőkön.
Üvöltik sokan:
Majd én ledöntöm
a falakat, melyeket magadnak állítasz.
Nem hiszek neked, hiába kábítasz!
Mindenki a saját igazát fújja.
Hálátlanul szájbakurva.
Fehér Olimposzunk az országnak szívében.
Megtört emberek fránya hitében.
Bamba birkák, csak éhesen bégetnek.
Egy felemelkedő hősben reménykednek.
Tűrik a sok szart a nyakukba zúdítva.
És az irónia könnyeket indítva.
Nem hiszek én már semmiben sem.
Nekem nem létezik emberarcú istenem.
Nem imádkozok egy hazug bagázsnak.
Higyj bennük, hogy egyhelyben maradhass!
(L)


Legújabb: Az én tollamból (2013.08.26)

Talán nem tudom milyen költőnek lenni.
Milyen szavakat hova kell írni.
Talán nem tudom milyen úgy lenni:
Csukott szemekkel rímet faragni.
Nem gondolni, csak tenni.
Minden szó erejében hinni.
Talán nem tudom milyen az érzés.
Talán több a válasz, mint a kérdés.
Talányok rengetege, rejtélyek zuga.
Üvöltöm nektek:
Nem adom fel soha!
Talán tévedek, és rossz úton járok.
Sokszor magammal is szemben állok.
Talán nem tudok pont olyan lenni,
akit a közösség akar szeretni.
Talán nem vagyok isten, csak egy nyomorult ember,
aki egy kanyargó úton tévedt el.
Behunyom a szemem a világot látva.
A sok téves eszmét dobnám máglyára.
A giccses szavakat, groteszk csavarral.
Sok hős születik, majd meghal.
De én nem állok sorba a fattyakkal!
Nem fogok kezet a pompával!
A gyémánt csillan a vakok szemében,
üres igéret a holtak kezében.
Talán nem hiszed el, azt ami vagyok.
A régi koroknak respectet adok.
Újjászületik a csont és a velő.
Az értelem szabad, ha a fejed majd benő.
(L)



Virtuális pofon (2013.08.20)

Káosz hever kerek e kékségben.
Ebben a káoszban én is eltévedtem.
Hülye picsák és arcátlan trógerek.
Szavakkal ellenük semmit sem érhetek.
Sok itt a kommerz, a pózer, a szájhős.
Sokszor már érzem, hogy kéne a mentő.
Nem érzem jogodat az emberi létre.
Csak lenne már nyugtom kb egy hétre.
Üvöltő démonok, boszorkák és vérszag.
Hülyeséged bennem szétszaggat
mindent, ami jó lenne bennem,
de csak fekszek a kikevert mérgedben.
Annyira unom már az egyszerű meséket,
hogy te egy hős vagy, és hogy kiheréltek.
Sokan sírnak, hogy szar az ő életük.
Gondolom magamban:
Leszarom, ég velük!
Készítem virtuális mágjámat így szövegben.
Nem leszek többé elnyomott szerepben!
Nem érdekel az sem, hogy hol voltál, mit ittál.
Plána meg az, hogy kit szoptál, kit nyaltál.
Hülyeségből jut szinte mindennap.
Úgy érzem, hogy a jófejek meghaltak.
Csöndben figyelnek valahol a világban.
Fejüket rázva, azon mit csináltam.
Nem hagytam szavak nélkül veszni a tetteket.
Nem érdekel, hogy ki az, aki méreget!

Egy vagyok, nem több a tömegben.
Egy fekete kis szálka a szemedben.
Pózolnak ezerrel az átkozott emberek.
Tényleg ennyi lenne nyomorult életed?
Csak egy külső vagy, egy minta az ablakban.
Mosolyogjatok hát nekem a giotinban!
Fejvesztve rohannátok szórni a híreket,
hogy a halál centikre méreget.
Lángok jöhetnek égetve a szemetet.
De a füst csak csípi a szemetek.
Elveszve a füst és a lángok közt.
Táncolnak emberek, vigadnak ördögök.
Csókolgasson téged a lángnyelve;
ostoba képeddel semmit sem tisztelve!
Mindenki ellenség az ostoba fejedben.
Csak az ösztönöd tart még így életben.
Vicsorog rám a sok kib***** zombi.
Nem tudtok csak szaporodni.
Emberi létetek értelmét veszti.
Megmondom nektek:Ennyi vagy, ba** ki!
(L)


Áldozatul esve

Bazd meg magad és az érzésedet.
Leszarom a te kérdésedet!
Te sírsz, pedig én szenvedek.
Hülyeségednek áldozatul esek.
Csak nyomod a szarod és a stílusod.
De miért nem hajózol a Níluson?
Miért nem süllyedsz el a magányba?
Hisz a magány az ember legjobb tanára.
Csak a pózolás és a csillogás.
Unalmas az arcbéli villogás.
Csak egy eszköz vagy, akit megvesznek.
Téged csak a hülyék tisztelnek.
Amit mutatsz, csak reklám a népnek.
De én hátat fordítok neked míg élek.
Csak puszilgasd a nyomorult pózer barátaid.
Belül engem dühöm szinte szétszakít.
De én akármit mondtam, mindig szartak a fejemre.
De ha egyszer szarban leszel jusson majd eszedbe,
hogy ki volt az a gyökér, aki próbált segíteni.
A hülyeséget nem lehetett kimeríteni.
Csak nyafogsz itt arról, hogy elért a kárhozat, de a hátad
mögött én vagyok az igazi áldozat.
Szenvedek tőled és hogy rajtad nem segített,
hogy akármit is tettem egyre rosszabb lett.
Én lettem a bűnös, az önző és a szemét,
pedig az kéne, hogy jó pár ember kinyissa a szemét!
(L)




Érted és nem ellened

Jó lenne, ha néha tükörbe néznél,
s nem mérgesen hibát keresnél bennem.
Tudom jól, hogy nem vagyok tökéletes,
de én nem akarom elbaszni az életed.
A tükörben a valódi ellenséged.

Nem látod, hogy segíteni szeretnék,
hogy amit mondok elhinnéd. (Szerkesztői ötlet: hogy amit mondok neked elhinnéd vagy bevennéd)
Végre megtennéd ezt a kis kérést,
s nem tennél fel annyi kérdést.

Én melletted állok a szakadék szélén,
melletted a világ végén.
Hogy ha kell én veled ugrom,
vagy ha kell a kezed tartom.

Mégis belémrúgsz, mint egy koszos ebbe,
de majd egyszer jusson eszedbe,
hogy ki volt az, ki a kezét nyújtotta,
ki volt az, aki az ütést kibírta... érted.
De magad a közösségtől félted.

Elzárkózol a barátok elől.
Ez a stílusod némán megöl.
Olyan emberek mögé bújva,
kik nem szeretnek, csak kihasználnak.
Kik elsőnek tartják a markaikat.

De barátkozz csak a tolvajokkal!
Küzdj meg magad a problémákkal!
Mikor nem lesz majd, ki melletted álljon.
Mikor nem lesz majd, ki céltáblává váljon.

Büszkeséged a földbe döngöl.
Szabadulj ki a börtönödből!
(L)


mostani ötlet

Ne hidd, hogy nem ment át az agyamban,
hogy más nőt tartsak a karjaimban.
Nem vagyok szent lélek, nem vagyok szent.
De a bűnös gondolattól, kell szenvednem.
Akárhányszor gondoltam, nem vitt rá a lélek,
mert egy nő van a földön, akiért én élek.
Csak, hogy tudd mennyire szeretlek,
minden nő arcában téged kereslek.
Te vagy nekem a lánc, aki nem enged elrohanni.
Te vagy a gondolat, mely nem enged rosszalkodni.
De azt is tudd meg, hogy nem csukom be a szemem,
mert amit neked adtam, nem más csak a szivem.
(L)


Vágyak, amik bennem lakoznak (legutóbbi vers, amit írtam mostanában)

Ó, úgy lennék én sötét árnyék,
ki nyaldossa nyakad
és a ruhádat tépi szét!
Én lennék a veszedelem és a biztonság.
Ki megölel és megöl,
ki az árnyékban vár rád.

Szemeim vörösként szelik az éjszakát.
Olyan lény, aki nem tudja visszafogni magát.
Vadászok szoknyára, nyögésra, sikolyra.
Kívánj a mennybe vagy taszíts a pokolba!
Én vagyok az, akitől félsz.
Én vagyok az, akitől élsz,
akitől ember lehetsz.
Én vagyok az, akire vágysz,
akitől megremeghetsz.

Sötét hős, szárnyakkal oltalmaz.
Sötét hős, halált hoz magával.
Sötét hős, a vérében tartalmas.
Sötét hős, megölt a szavával.

Egyedül van, csak ül és érzi a szelet.
Rátapadnak a kíváncsi szemek.
Visszanéz mindenkire vágó tekintettel.
Kívülről látva szenvedő érzéssel.

Sok itt a szél, mi táplálja a tüzet.
Sok mocskos gondolat ront meg annyi szüzet.
Mint egy lepedő vagy egy szellem,
úgy áthatol rajtatok a lelkem.
Csak a szél visz engem, ó, a szél!
Ő az egyetlen ki tőlem nem fél.
Ki úgy hatol át rajtam, mint egy kedves ismerős.
Ki tudja merre a járás, merre ez a hős.

Akiket szeretek az égbe emelném,
akiket gyűlölök csak megölném.
Ezer kín halálával halnának.
Fulladnának, égnének, akadnának.
Széttépném arcukat, ruhájuk, lelküket.
Kitépném szemüket, szívüket.
Elégetném, elárasztanám vízzel.
Felkapnám szélként, betemetném földdel.

S akik igazán közel állnak hozzám.
A legédesebb szavakat csak szólnám.
Nekik adnám mindenem, ami fontos.
Ragasztanánk sebekre nagy foltot.
Énekelnénk a menekültek imáit.
Melyek száranykat adnak a lelkünknek.
Néznénk madarak repülő százait.
Végtelen zöldfüves, békés mezőket.

Halakat a tavakban, ahogy úsznak csendesen.
Néma köveket meglapuval a füvekben.
Gyíkokat osonni levelek és fű között.
Pillangókat szállni, gyomromba költözött.
Szeretnélek elérni egy ragyogó napon.
Remélem egyszer a vágyam megkapom.

Szeretnélek elérni, megosztani életem.
Sokszor könyörgök ezért vagy szenvedem.
Hidd el a magány sosem volt jó nekem.
Egyedül gyenge vagyok és csak reszketem.

Egy személy, aki nem engedi, hogy akárki belépjen az árnyékába.
Azt kapom akit akarok vagy hagyjatok engem a magányban!
Csak rád gondolnék, nem figyelnék másra!
Csak veled akarok felmászni az ágyra!
Hemperegni, ölelni, csókolni, szeretni.
Érezni, gyönyörködni, nevetni.
(L)


No name (találj ki neki nevet, én most nem vagyok olyan kreatív)

Nem találom helyem idebenn, lelkemben.
Nehéz kő esik rám, itt dobog szívemben.
Nem tudom hol vagyok, nem tudom ki vagyok.
Felhőkből áradó tejszínhab darabok.

S kinn a hó oly fehér, mégis elolvadok.
Az érzelem oly kevés, mégis nem szólhatok.
Csak csöndben őröl fel, a magány kereke.
Ennyi volt hát életem kicsinyke szerepe.

Oly nehéz cipelni érzelmet, köveket.
Néha már úgy érzem, önmagam követem.
Gondolat, gondolat bánt engemet nagyon.
Nem is rólam, hanem rólad szól napom.

S a bokor se reszket, ha madárka reászáll.
Lelkem sem reszket, mert eszembe jutottál.
Lelkemre szállott e kicsinyke madárka.
Repülj! Csirippeld, érzésem világba!
(L)